#választás 2014

 

"Borotvaélen fogunk táncolni" – Pálffy Ilona a választások utáni helyzetről

Terjednek pletykák, rémhírek arról, hogy melyik párt hogyan próbálja meg elcsalni a választásokat április 6-án, a Nemzeti Választási Iroda munkatársainak folyamatos állásfoglalásokkal kell ezeket cáfolniuk – mondta a hvg.hu-nak adott interjújában Pálffy Ilona. Az NVI elnöke arra számít, rengeteg kifogás érkezik majd vasárnap a szavazókörökben történtekkel kapcsolatban, a pártok egymást is feljelentik majd, és lesznek, akik "tesztelni próbálják a rendszert", emiatt "borotvaélen fogunk táncolni", hogy az új parlament alakuló ülését időben meg lehessen tartani.


Böjte Csaba:
 

Böjte Csaba: "Jézus Krisztus is baloldali"

A Déván alapítványt működtető ferences atya először szavazhat Magyarországon. Mint mondta, arra a pártra fog szavazni, amely a legközelebb áll a keresztény értékekhez, a párbeszédhez és a másik tiszteletéhez.

hvg.hu hvg.hu

Mesterházy a kétharmados győzelemről is elálmodozott
 

Mesterházy a kétharmados győzelemről is elálmodozott

Mesterházy először azt hitte, kacsa a Simon-ügy, a bajai videóval kapcsolatban szerinte nem hibáztak, ha pedig győznének a vasárnapi választásokon, akkor az Orbánénál "tagoltabb kormányzati struktúrában" gondolkodnának. Az Origónak adott interjújában a kétharmados győzelemről is álmodozott az MSZP elnöke, a kormányváltók miniszterelnök-jelöltje.

hvg.hu hvg.hu




Patyi: A négy évvel ezelőtti sorban állás nem ismétlődhet meg
 

Patyi: A négy évvel ezelőtti sorban állás nem ismétlődhet meg

Legkésőbb a szavazási időpontot követő 19. napon, vagyis április 25-én derül ki a választási lista végeredménye. Vasárnap késő este a választási rendszer közölni fogja azokat az adatokat, amelyek durván a szavazólapok kilencven-egynéhány százalékának feldolgozása után mutathatók ki -– mondta Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke a Magyar Nemzetnek.

MTI MTI

Péntek 16 óra, a mágikus időpont
 

Péntek 16 óra, a mágikus időpont

Pénteken 16 órakor lezárul az országgyűlési választáson szavazásra jogosultak névjegyzéke, ezt követően abba senkit – így a vasárnapig lakcímet létesítőket – sem lehet felvenni.

MTI MTI




Sólyom László:
 

Sólyom László: "Semmilyen botrány nem lep meg"

A volt köztársasági elnök nem követi rendszeresen a választási kampányt érintő híreket, mert nem ez alapján dönti el, hogy kire szavaz vasárnap. Az Origónak azt mondta: létezik más lehetőség is a két nagy párton kívül.

hvg.hu hvg.hu

Ne feledkezzünk meg az EP-választásokról sem
 

Ne feledkezzünk meg az EP-választásokról sem

Harminchárom pártot vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság a május 25-i európai parlamenti választásra, mely arányos választási rendszerben, listás szavazással történik. Listát bejegyzett pártok állíthatnak, két vagy több párt közös listát is állíthat.

MTI MTI


 

"Kellene ő nekem megint" – Orbán odavan egy borsodi jelöltért

Ne adjuk alább, mint négy éve – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Mezőkövesden a Fidesz-KDNP politikai nagygyűlésén részt vevőknek, ahol a jelöltjükről, Tállai Andrásról azt mondta, jó barátot, hűséges bajtársat és elszánt harcost kapott személyében, „és kellene ő nekem megint”.

MTI MTI

Nem kapkodják el a szavazólapokat Romániában
 

Nem kapkodják el a szavazólapokat Romániában

A bukaresti nagykövetségre csak mintegy 140-en kértek választási levélcsomagot, kedd estig a székelyföldi külképviseletre kért szavazólapok felét adták át, a kolozsvári főkonzulátusra kért levélcsomagokért se jöttek el túl sokan.

MTI MTI

Keményen betartatnák a képviselőkkel a választási ígéreteiket
 

Keményen betartatnák a képviselőkkel a választási ígéreteiket

Környezetvédő civil szervezetek azt kezdeményezték, hogy az országgyűlési képviselőjelöltek tegyenek olyan nyilatkozatot, amely szerint vállalják: megválasztásuk esetén minden tőlük telhetőt megtesznek azon választási ígéreteik megvalósításáért és amennyiben ezt nem teszik meg, jogi úton felelősségre vonhatóak lesznek. Az LMP választmánya ajánlotta a párt összes képviselőjelöltjének, hogy írják alá a nyilatkozatot. A Párbeszéd Magyarországért Párt és az MSZP közleményben üdvözölte a kezdeményezést, és még folynak az egyeztetések az aláírás lehetőségéről. Várják a Fidesz és a többi párt képviselőjelöltjeinek a jelentkezését is.

hvg.hu hvg.hu

Beperli a Fidesz a választási csalást gyanító Karácsonyt
 

Beperli a Fidesz a választási csalást gyanító Karácsonyt

A Fidesz-KDNP személyiségi jog megsértése miatt pert indít Karácsony Gergely ellen, illetve kifogást emel a választási szerveknél – közölte a Fidesz szerdán a PM színeiben politizáló országgyűlési képviselő és a szocialista Bárándy Gergely nyilatkozatára reagálva.

MTI MTI

Nagy költözködés folyik néhány választókerületben
 

Nagy költözködés folyik néhány választókerületben

Több száz, esetenként majdnem ezer fővel nőtt meg egyes budapesti választókerületekben a szavazásra jogosult polgárok száma az utóbbi egy-két hónapban, ami akár a választások eredményét is befolyásolhatja. A baloldali ellenzék máris választási csalást kiált, és van, aki tudni véli, határon túli magyarokat jelentenek be fiktív lakcímekre.

hvg.hu hvg.hu

Az LMP nem csak kormányváltást akar
 

Az LMP nem csak kormányváltást akar

Schiffer András szerint programjuk, a "Megújuló Magyarország" 2018-ra akár kormányprogram is lehet. A vasárnapi választásokon egyelőre megelégszik azzal, ha "erős frakciójuk" lesz.

MTI MTI